Delilah M. Luminer

Név:Delilah Marion Luminer
Születési hely, év: 1993. május 5. Párizs
Kor: 20
Titulus: Halálfaló
Származás: aranyvér
Álláspont: Rossz
Elemi mágia: Metamorf mágia
Pálca: 12 hüvelyk, akácfa, kígyóméreg maggal
Play By: Nina Dobrev


Jellem:
Ha eddig még nem jöttél rá, hát akkor tartok magamból egy kis gyorstalpalót. Ridegség. Talán ezzel mindent el is mondanék, de mégsem ennyire egyszerű. Az aranyvérű gyermekeket máshogy nevelik, mint a többieket, ez tény. Lány létemre én is ugyanazt a nevelést kaptam, mint az összes többi hozzám hasonló, ezért lettem ilyen. Lenézek minden nálam alsóbb rendűt, nem ejtek hibát semmiben, amibe belekezdek. Nem is barátkozom, csak, ha az érdekeim is úgy kívánják. A sajnálom, meg a köszönöm szavak az én szótáramból kimaradtak. Jajj neked, ha az utamba mersz állni, ha meg még be is szólsz, esetleg kóstolgatsz, véged.
Persze vannak jobb napjaim is, bár nagyon ritkán. Akkor egész elviselhető vagyok, és visszaveszek a sértésekből is, amiket normális állapotban percenként vágok mások fejéhez.
Amit még érdemes lenne megemlítenem, hogy mások szemében talán tűnhetek "magányos farkasnak", de erről szó sincs. Egyszerűen nem állom, ha valaki meg akarja szabni, mit, mikor, hogyan tegyek, és már csak a gondolattól is falra mászok, hogy bárki rendelkezzen felettem. Nem vagyok senki tulajdona, és nem is leszek.

Kinézet:
Ha a kisugárzásom nem elegendő ahhoz, hogy meggondold, szeretnél-e a közelembe jönni, csak nézz az arcomra. Bár általában az semmit nem tükröz, ha mégis, az akkor is csupán a maró gúny lehet, a szemeimben viszont a ridegség, az ellenszenv, és a lekicsinylés látható. Magabiztos vagyok, néha túlságosan is, köszönhető ez a hosszú barna hajamnak, mit hol egyenesen, hol göndörön hordok, és a szemeimnek. Azokra nagyon büszke vagyok, hiába nem lehet kiolvasni a fentebb említetteken kívül mást belőlük.
Az alkatom vékony, mivel anyám heppje, hogy mindezt komolyan vegye, és nem engedheti meg, hogy az aranyvérű lánya, ne legyen tökéletes. De hát nem is vagyok, ezt a néha előbukkanó szeplőim is mutatják, amit igyekszem serényen eltakarni. Az ízlésem kifinomult, sose hordok kettőnél többször egy ruhát, és gondosan meg is válogatom, hogy mit veszek magamra, hisz erre neveltek.


Történet:
Estelle és Matthew Luminer sose voltak hétköznapi alakok. Sőt, talán a társadalom legpusztítóbb, legalantasabb rétegébe tartoztak, csak mert a családjuk megkövetelte ezt. A Luminer vérvonal mindig is a sötétséghez volt kötve, legyen az maga a Nekromancia, amit Athur Luminer a 80as évek táján kitűnő örömmel kezdett tanulmányozni, vagy épp, hogy a Halalfáló rétegben képviseltetik magukat. Igen, mind azok voltak. Aranyvérű, hatalommániás sznobok, akik sose féltek eltakarítani az útból a szemetet, ha az egy ember volt is. Estelle különösen szerette ezt a féle módot, önszeretettel ölt meg bárkit, még ha annak a legnagyobb ballépése az volt, hogy rosszkor volt rossz helyen. Az ilyen embereket általában elítélik, felakasztják, és sorolhatnám tovább, de ő a családja büszkesége lett.
Volt egy huga Sophia. Ő nem volt képes pálcát szegezni senkire, teljes mértékben megtagadta azt a világnézetet, amit a családja több nemzedéken át vallott. Hamar el is érte a vég. Mikor Estelle a halálfalók közelébe keveredett, a beavatásán az volt a feladata, hogy huga életét vegye el. Szemrebbenés nélkül mondta rá a halálos átkot. Elmondása szerint, azóta se bánja, hisz aki nem képes szót fogadni a felmenői akaratának, nem méltó az életre.
Matthew is ezt az elvet vallotta. Kegyetlen, rideg gyilkos volt, aki a szüleit is kinyírta, mert nem tetszett nekik, hogy a fiuk „jövedelmezőbb” álláspontot foglal el. Matthew szülei a halálfalók kiköpött ellentéte voltak, meg is vetették azt a társadalmat, de fellépni ellenük, már nem volt merszük. Akkoriban sokan rettegtek, de nem mertek tenni semmit.

Az évek folytán ez a két személy, egyre közelebb került egymáshoz, és a végkifejlet én lettem. Delilah Marion Luminer. A Mariont abszolúte nem használom, nem illik rám, és nem is szeretem, ha mások így neveznek, ebből kifolyólag, hajlamos vagyok elengedni a fülem mellett.
Az én neveltetésem sem történt másként, mint a felmenőimé, csupán egy apróbb különbség van. Míg mások eleinte meg próbáltak harcolni ellene, én nem tettem. Miért is tettem volna? Minden percet élveztem, mikor pálca került a kezembe, vagy épp az egyik szomszéd macskáján gyakoroltuk a halálos átkot.
Apám eszméletlen jó tanár volt. Nem csak arra tanított, hogyan tartsam a pálcát, vagy ép milyen védőbűbájt alkalmazzak bizonyos helyzetekben. Arra is megtanított, hogy viseljem el a mérhetetlen bűntudatot, ha egy ember életéről van szó, megmutatta, hogy manipulálhatom mások gondolatait, csupán pár mozdulattal, hisz ő úgy vallotta, ha már egyszer nő lettem, használjam ki az adottságaim. De mégis a legfontosabb, amit tanított, az az volt, hogyan rejtsem el az érzelmeim. Ennek következtében, ha valaki ma rám pillant, semmit nem lát, csupán közönyt, vagy ridegséget. Persze ez a nevelés, sokszor fizikai fájdalomba ment át, hisz nem csak a lelket lehet megsebezni. Volt, hogy két hétig feküdtem az ágyban, agyonkötözve úgy, hogy meg sem bírtam mozdulni, de nem bánom a mai napig sem.

Eljött az idő, mikor az én beavatásomra került sor. Láttam a rettegő tekintet, láttam, hogy mennyire próbált küzdeni az életéért, hogy már-már könyörgött azért, hogy hagyjam elmenekülni, de nem tettem. Faarccal, semmit mondó tekintettel meredtem a nőre, mígnem meg nem kaptam a jelet. Ennyi, az első emberi életet is kioltottam. Utána, bár kívül nem látszott, nagyon megviselt a dolog. Hetekig nem bírtam a tükörbe nézni, egy mocskos gyilkosnak tartottam magam, de hisz az is voltam. De idővel megszűnt. Mondhatni már hozzá szoktam, hogy én szabom meg, ki, mikor hal meg. Hisz nekem nem nagy erőfeszítés, csupán egy jól irányzott pálca mozdulat.


Egyéb: -
Állat:-