Heaven Bells

Név: Heaven Bells
Születési hely, év: 1986. október 8, Las Vegas
Kor: 25
Titulus:Vérfarkas egyébként Mr. Antiszoc
Származás: Aranyvér
Álláspont:A jókhoz közelebb áll, de nem egy bárányka
Elemi mágia:
Pálca: 11,5 hüvelyk, kőrisfa thestrálszőr maggal
Play By: Grimmjow Jaggerjack


Jellem:
Kiszámíthatatlan, hirtelenharagú, szeszélyes. Nagyon nehezen barátkozik, és bízik meg másban, jobban szeret a maga feje után menni, és azt tenni amit ő jónak lát. Nehezen alkalmazkodik, így nem dolgozik szinte sosem csapatban másokkal, és a lányok sem tudnak közel jutni hozzá, csak az ágyáig. Neki az éppen elég. Nem gonosz, inkább csak végtelenül kitaszított a világban, és nem érti meg az embereket, mert ő más mint ők. Nem jobb vagy rosszabb, csak másabb, és az emberek sem értik meg őt, pedig nagy szüksége lenne a szeretetre és törődésre. Az élet tette megkeseredetté.

Kinézet:
Magasnak számít a 186 centijével, de nem különösebben kigyúrt alkat, inkább csak arányos. Szikár, inas testén egy gramm súlyfelesleg sincs, csipője keskeny és szívesen teker köré díszes csattú öveket. Szereti a laza sokszor mosott farmereket és az edző vagy éppen tornacipőt. Felsőt szinte bármit felvesz amiről úgy véli jól áll neki, és nem riad vissza ha vásárolnia kell menni. Rövid haja égszínkék és tüsire zselézve hordja, ez elég megosztott kritikát vált ki az emberekből, de őt nem érdekli. Egyéniségnek tartja magát, nem pedig egynek a sok közül. Jobb keze középső ujján visel egy vastag ezüstnek tűnő fehérarany gyűrűt, és a nyakában egy vékony ezüstláncot egy H betűvel rajta. Szemei olyan kékek, mint a gleccserek, és épp oly hidegek is, de nem gonoszak. Más ékszert nem hord.


Történet:
25 éves vagyok, tehát értelemszerű hogy 25 évvel ezelőtt születtem meg, cseppet sem szerető családba, vagy dédelgető rokonok közé. Cseppet sem így történt, azt sem tudtam kik a szüleim. Születésem után nem sokkal árvaházba adtak, és jószerével ott nőttem fel, a rideg és szívtelen nevelők világában, akit mit sem érdekelt ha egy gyerek sírva fakadt, vagy a szüleit követelte. Nem érdekelte őket igazán semmi, csak hogy minél több pénzt kapjanak az ott lévő gyerekek után. Tehát itt nevelkedtem, nem valami fényes körülmények között, és nagyon hamar el is kanászodtam, ha mondhatom így. Mikor rájöttem, hogy itt mi vár rám, és mik a kilátásaim, elkezdtem lázadozni, és sosem azt tettem amit kellett volna. Kiszökdöstem, és többször is rendőrség cipelt vissza, ilyenkor persze még alapos verést is kaptam. Vidám kis mese mi? De haladjunk. Nem érdekelt különösebben, mert megerősített abban, hogy még azelőtt le kell lépnem innen, mielőtt nagykorú lennék. 10 valahány éves lehettem, mikor egy kiadós verés utáni napon, összeszedtem azt a minimális dolgot, amit enyémnek mondhattam, és leléptem.
Vidám volt, kóvályogtam a hideg utcákon, nem számított éjjel van, vagy nappal, nem akartam hogy visszavigyenek. Behúzódtam mindenféle kis vacokba, hogy ne fagyjak meg, és loptam ha kellett, nem volt más választásom. Aztán persze eljött az az idő is, mikor megtanultam egy igen fontos leckét. Nem mindegy, kit zsebelünk ki, ezt be is bizonyították. Elloptam egy értékes órát, hogy eladjam, és vehessek belőle valamit, amikor nyakon csíptek, és egy sötét, öltönyös figura laza csuklómozdulattal vágta át a torkom. Éreztem a penge hidegét, és utána a saját vérem melegét, és groteszk módon hallottam, hogy csepeg le a földre. Aztán jött a fájdalom, és üvölteni akartam, de csak hörögni tudtam, mély volt a vágás. A támadóm a földre dobott, a saját véremben fuldokolva próbáltam életben maradni, és csak hogy jól végezze dolgát, még belém is rúgott, előttem pedig annak rendje s módja szerint elsötétült a világ.

Nem tudom, mennyi ideig voltam a sötétség foglya, csak arra emlékszem, hogy amikor felébredtem, valami zárt helyen voltam, puha ágyban. Azt gondoltam kórházba kerültem valami csoda folytán, és már így is elég nagy csodának tartottam hogy túléltem a saját halálom. Aztán kiderült, hogy nem ott vagyok, hanem egy menedékhelyen, amit a környék tolvajbandája használt, akik heves harcban állnak a fekete öltönyös alakokkal, és látták hogy meg akartak ölni. Azt mondták, hallottak már rólam, és balszerencsém volt aznap, és megmentettek. Válaszolni akartam, de nem jött hang a torkomból, mire megnyugtattak, hogy ez csak átmeneti, és nem leszek néma, bár kissé reszelősebb lesz a hangom, mint volt. Érdekelt is engem, csak beszélni tudjak…
Két hétig nyomtam az ágyat erőtlenül, és közben jöttek mentek az emberek körülöttem. Volt, aki ápolt, és volt aki lekezelően bánt velem. A harmadik héten lábra álltam, bár még segítség kellett hogy menni tudjak és elég hamar elfáradtam, de nem adtam fel. Soha, semmit nem adtam fel.
Hat évvel később, még mindig a tolvajoknál voltam, de most már a csapat teljes értékű tagjaként, igen hamar elfogadtak mert tudtam teljesíteni, és nem hátráltam meg a kihívások elől sem. Jó helyem volt, és sok mindent megtudtam az életről és az árnyékos oldalt is hamar megismertem. Tulajdonképpen ezt nevezném igazán családnak, mert ők voltak az elsők, akik születésem óta foglalkoztak velem…
8 évvel később, már abszolút férfiként jártam keltem, minden árnyékban ott voltam, minden hírt hallottam, és mindenről tudtam. Persze átvitt értelemben. Kiképzett tolvaj és alkalomadtán gyilkos lettem, bár utóbbit kerültem ha megtehettem. Ha nem, akkor már úgyis mindegy volt nem? Most mi van? Te is megtetted volna az életben maradásodért. Na szóóval, amiért olyan jól settenkedtem, elneveztek Fantomnak. A bandán belül mindnekinek volt valami hasonló neve. Volt akit Macskának hívtak, volt akit Vas-nak. Így lettem én Fantom, az éjszaka rejtőző gyilkosa, kis túlzással.
Még mindig 24 éves voltam, amikor egy embert kellett volna kizsebelnem, és nem érdekelt más, csak a cél, és cseppet sem néztem milyen a holdállás. Ugyan mitől kellett volna nekem félnem? Naivan így hittem, míg ki nem derült, hogy az áldozatom, egy vérfarkas. Átváltozott, úgy rontott nekem, én pedig minden lehetséges eszközzel védtem magam, amivel csak tudtam. Nem voltam elég ügyes, így is elért a végzetem, és felordítottam a fájdalomtól, amikor a vállamba harapott. Állkapcsa közé szorult a bal kulcscsontom… Csodálatos volt. Sikerült végül a kritikus részeknél megsebeznem, a szemeinél, és a torkánál, bár elég vastag bundája volt, mit ne mondjak. Pár perces dulakodás után, ami megjegyzem nekem óráknak tűnt, kimerültem, vérezve és zihálva feküdtem egy farkas teteme mellett, és ekkor már tudatosult bennem egy szörnyű megérzés… A farkasok, véres teliholdkor bundát növesztenek nem? Akkor ezek után én is?... Igen én is. Következő holdtöltekor olyan szép bundám lett, bármelyik sima farkas megirigyelte volna. Magamról mit sem tudtam, de már nem mehettem vissza az emberek közé, onnan is számkivetett lettem… Az emberek gyűlölnek mindent, ami kicsit is más mint ők. Gyűlölik, és félnek tőle, és pusztítani akarják. Nem sokkal később, találkoztam egy nővel, ő is farkas volt, és elmagyarázott pár dolgot. Például, hogy nem csak holdtöltekor tudok alakot váltani hanem akkor is, amikor én akarom. És hogy valószínű kifejlődik valami képességem. Kételkedtem a szavaiban, de kipróbáltam és végül igaza lett. Így most, 25 éves fejjel, már tudom a képességem, és gyakorlatilag akkor bújok bundába, amikor akarok. Jelenleg vándor életmódot folytatok, sehol nem vagyok huzamosabb ideig.

Annak ellenére, hogy az egész életemből a tragédiát emeltem, ki nem vagyok kevésbé elhanyagolható varázsló sem, de ezt a részt eddig mindig gondosan eltitkoltam, elegem van a boszorkányüldözésekből, így egy kisebb városba jöttem, hogy végre gyakorolni tudjam ezt a fajta erőmet is a vérfarkasság mellett. Hát inkább átok mint áldás mit ne mondjak... Bár azt mesélik hogy évekkel később, ha kellőképpen uralom a szörnyeteget magamban, nem csak teliholdkor leszek képes átalakulni, de ehhez én még nem vagyok elég jó... Hát leginkább ennyit tudok mesélni magamról, egy elcseszett farkas-varázslóról.



Egyéb: Dohányzik (Black Moon-t szív csakis), vérfarkas, szereti a fagyit, tipikusan magányos farkas típus
Állat:Elég nagy állat ő egymagában, nincs szüksége ilyesmire.