Hannah McDowal

Név:Hannah Irine McDowal
Születési hely, év: 1993.09.14 , Anglia London
Kor: 18
Iskola: Wilian
Ház: Famine
Évfolyam: 4
Származás: aranyvér
Álláspont: rosszak
Elemi mágia: Árnymágia
Pálca: 11,5 hüvelyk akácfa kígyóméreggel
Play By: Adriana Lima


Jellem:
Lobbanékony természet, amihez mások szerencséjére az is párosult, hogy ugyan is könnyen le is tudja hűteni magát, ezért is kezel remekül szinte minden helyzetet. Utál szabályok szerint élni, mindig azt teszi, amit ő akar, ezért is keveredik folyton bajba. Nem tűri, ha bárki korlátozza a személyes szabadságát. Mindenről és mindenkiről meg van a véleménye. Példának okáért utálja a rózsaszín plázaállatokat és azokat a férfiakat akik képtelenek nemet mondani az ilyesfajta nőknek. Külsejéből egyáltalán nem látszik, de fiús lány. Sokkal többen vannak a baráti körében a fiúk, mint a lányok. Velük valahogy könnyebben megtalálja a közös hangot. Nem nagyon hisz a szerelemben és egyéb katasztrofális dolgokban, többnyire mindenkibe szerelmes tud lenni, de csak egy éjszakára.Nagyon makacs, nem hallgat másokra és utálja beismerni, ha tévedett, legtöbbször egyébként nem is teszi. Céltudatos, pontosan tudja mit akar és akkor sem adja fel, ha már kilátástalan a helyzete. Cinikussága és szarkazmusa miatt, sokan tapintatlannak és bunkónak gondolják, pedig nem akarattal csinálja, egyszerűen csak kicsúsznak belőle a szavak.!

Kinézet:
Körülbelül 170 cm-rel magasodok az emberek fölé. Nem vagyok kövér, de sovány se. Meg kell hagyni jó alakom van, amiért rendesen meg is dolgoztam. Futás, futás és még több futás. Ez a lelke. Az arcom ördögien bájos és ami rögtön feltűnik az a rikítóan kék szemem, amiben a nap minden percében fel lehet fedezni a pajkosságot. A hajam hosszú, körülbelül a derekamig ér és van hogy szőke , de az eredeti hajszínem az a fekete. A gonosz vigyoromról híres vagyok, ha ezt látod ne számíts sok jóra. Van egy fecske tetoválásom a lapockámon. Ezenkívül tökéletesen olyan vagyok mint a többi ember, két fül két szem két láb és a többi... Öltözködésben nagyon mindenevő vagyok. De ami elengedhetetlen nálam azok a magassarkú cipők. Szeretek alkalomhoz illően öltözni, tehát ritka alkalom az amikor egy bálra valami szakadt farmerben esek be.

Történet:
Emlékkép valahonnan a múltból , amikor még kis naiv lányként szemléltem a világot ...


- Dan várj már meg ! - sziszegem a fogaim között, miközben próbálok utat törni a tömegben. De teljes mértékben süket füleket találnak mérgelődő szavaim. Az előbb említett szőke herceg a Nimbus 2001-sével nyugodtan halad tovább , mintha nem is a barátnőjével lenne, akit éppenséggel elragad a mugli áradat. Jogos a kérdés, hogy mégis mi a fenét keresek én, Hannah McDowal egy mugliktól nyüzsgő szórakozóhelyen? A válasz pedig egyszerű : szórakozást. Az már tökéletesen más kérdés, hogy miért éppen Los Angeles legmocskosabb kocsmájában. Dan ötlete volt mentségemre szóljon. Ma ünnepeljük fél éves évfordulónkat és én szórakozni akartam. Be kell valljam, tökéletesen elég lett volna ha lemegyünk Wilardba, - elvégre nyári szünet van szóval kevés esélyét látom annak, hogy összefussunk pár nem kívánatos személlyel - , vagy valami kevésbé primitív helyre, de nem. Neki ide kellett jönnie. Valószínűleg édes drága szüleim kitérnének a hitükből, ha megtudnák, hogy legidősebb és – elméletileg – legmegfontoltabb lányuk a varázstalan emberek világában keres szórakozási lehetőséget. Mert ugye, ha a McDowal családba születtél akkor elvárás, hogy gyűlöld a muglikat és talán még náluk is jobban a sárvérűeket. Szóval ha még vagy olyan merész is, hogy nem kimondottan utálod az előbb említett két embercsoportot, a nevelés amit kaptál tökéletesen elegendő ahhoz, hogy mégse közeledj úgy hozzájuk mint egy barát. A muglik iránti gyűlölet az teljesen belém ivódott és ha tehetem, akkor messziről elkerülöm az összes érintkezési lehetőséget. Azonban ha az ember szerelmes, vagy legalábbis azzal áltatja magát, hogy az , akkor könnyen csinál olyan dolgokat amiket amúgy még az Imperius átok hatása alatt is nehezére esne véghez vinni. A sárvérűekkel már más a helyzet. Szerintem ha egy ember varázslónak vagy boszorkánynak születik akkor azt valahol ott fent úgy rendelték el, szóval értelmetlen különbséget tenni közöttük, hogy ők most mennyire érdemelték ki vagy mennyire nem. Ezt persze, sosem hangoztatom inkább megtartom magamnak, csak az hiányozna, hogy emiatt belezzenek ki élve otthon. Az iskolában is kénytelen vagyok bunkó módon lenézőnek lenni a sárvérűekkel szemben, főleg ha nem négyszemközt akad dolgom egy ilyen emberrel. Ha mindez nem lenne elég ahhoz, hogy tapintatlan bunkónak tartsanak, akkor még hadd említsem meg, hogy mindig előbb jár a szám és van, hogy akaratlanul csúsznak ki a szavak. Tehát a szarkazmusom és a cinikusságom a másik két ok ami miatt az emberekben valami félelemérzetet keltek.
- Hé cica, megmutassam a Ferrarim ? - Egy alkoholtól bűzlő negyvenes pasas mászik be elém, ezzel elzárva azt a kis nüánsznyi rést, amin keresztül még szemmel tudtam tartani Danielt. Egy pillanatig még keresgélem hátha felbukkan valahol, de csak ismeretlen arcokat látok. A tekintetem undorodva a férfia emelem. Fogalmam sincs, hogy mi az a Ferrari de nem is érdekel. Ha többször járnék be Mugliismeretre és figyelnék is ha már bent vagyok, valószínűleg tudnám, hogy kell besorolni azt a Ferrari nevezetű dolgot, de a tudásom e téren egyenlő a nullával.

- Ha nem húz el a p**sába öt másodpercen belül, Merlinre mondom, hogy a hátralevő életében egy mikroorganizmusnak fogja képzelni magát - mordulok rá és nem éppen nőiesen felmutatom neki a középső ujjamat, ami ha minden igaz a varázslók és a muglik világában is azonos jelentéssel bír. Hogy még jobban a tudtára adjam, nálam aztán ne próbálkozzon arrébb is lököm és ellépek mellette. Halvány lila gőzöm sincs, hogy most mit csináljak mivel egyedül maradtam egy teljesen idegen világban, és csak két szál cigarettám maradt az öngyújtóm pedig valahol az utazóládám alján kuksol, otthon a szobámban. Így hát elindulok a kijárat felé.
- Hülye muglik - dünnyögöm az orrom alatt , miközben öles léptekkel vágok át a részeg tömegen és hatalmasat szívok a friss levegőből amikor kiérek. Arrébb sétálok, hogy keressek valami ülőalkalmatosságot. Találok is egy padot, aminek a támlája ketté van törve és egy félig üres vodkás üveg van a lábához lerakva. A lehető legtökéletesebb ajándék az égtől. Leülök, felveszem az üveget és jól meghúzom. Az alkohol csípi a torkomat és arra késztet, hogy grimaszoljak egy sort. A fejemben visszhangzik anyám hangja, ami arra int, hogy meg ne próbáljak berúgni vagy életem végéig szobafogsággal büntet. Felnevetek, ezzel egy idióta benyomását keltve. Ő és a hülye szabályai. Tökéletesen tudja, hogy utálom amikor korlátozzák a személyes szabadságomat. Ezzel csak arra ösztönöznek, hogy rosszat csináljak. Talán ha nem rágnák annyiszor a számba, hogy mit ne csináljak akkor nem is csinálnám...
Eldöntöm, hogy ha húsz percen belül nem jelenik meg Daniel akkor szépen fogom magam és hoppanálok egyet, egyenesen haza és majd holnap olyan fejmosásban lesz része, amilyenben még sosem volt. De addigi s csendben barátkozok a Schmirnoff címkével ellátott itallal. Az az egyetlen szerencsém, hogy nincs hideg. Semmilyen kabátot nem hoztam magammal vagy pálcát amivel fel tudnám melegíteni magam, ha mondjuk Alaszkában akart volna ünnepelni a drágaság.
Ekkor megpillantom Őt. Egymagában álldogál az utca túloldalán és csillogó kék szemeivel a kocsma ajtaját pásztázza, mintha átlátna rajta. Van benne valami veszélyes dolog, amire hirtelen nem tudok rájönni. Csak annyit látok, hogy elképesztően jóképű. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem mugli. Rajtunk kívül senki sincsen az utcán. Egy vércse vijjogása töri meg a kocsmából kihallatszódó ütemes zenét, egyenesen a férfi felé tart aki a madár felé nyújtja a kezét. A csuklója belsején tökéletesen kirajzolódik a jel, amit a halálfalók viselnek, közös ismertetőjelükként. Valamit mond a madárnak, mire az némánl elrepül halálfalónk pedig előveszi a pálcáját és a kocsmára szegezi. Szótlanul némán bámulom, közben nem bírom ki, hogy ne kortyoljak még egy kicsit a vodkából. Nem vagyok az a félős fajta, aki sikítozni kezd ha meglát egy acromantulát. De egy halálfaló jelenléte mégiscsak pánikot ébresztene minden varázslóban kivétel, ha a vérük nem lenne tele alkohollal és a félelem érzetük nem csökkenne le nullára vagy ha annyira nem is idegen dolog, hogy halálfalókkal találkozzanak , mivel az apjuk is egy közülük. Az én esetemben mind a kettő dolog szerepet játszik.
Theodore McDowal sosem állt a tanárok közkedvelt diákok számára fenntartott listájuk élén. Így talán nem is olyan meglepő a dolog, hogy amikor úgy tűnt, hogy a Sötét Nagyúr legyőzi a Fiút ő is behódolt neki, egyik barátja név szerint Draco Malfoy segítségével. Sosem szerette Potteréket és még a mai napig hallgatjuk tőle az okítást és a fenyegetést, hogy össze ne merjük szűrni a levet egyetlen Potter ivadékkal sem, mert akkor kitagad a családból. Mindenki tudja, hogy végül elbukott Voldemort ezzel megpecsételve a halálfalók sorsát és az üldözőkből üldözöttek lettek. Apám azonban azt vallotta, megbánta, hogy csatlakozott a halálfalók gárdájához és amúgy is kényszerítették rá. Ezzel nagyjából eltörölte az aggályokat és, hogy még hihetőbb legyen az egész, állást vállalt a minisztérium Bűnüldözési Főosztályán. Mostanában azonban folyton azt emlegeti, hogy eljön majd újra az ő idejük, evvel egy őrült hatását keltve és idegesítve anyámat. Egy szem húgom, anyámra ütött és folyton csak azt szajkózza, hogy igazán megbékélhetne a helyzettel apa, hogy a sötétség végleg elbukott. Túlságosan is naiv. Ellentétben az öcsikéimmel akik viselkedésben szakasztott másuk apánknak , ezzel a tanárok is egyetértenek. Nincs olyan hét, hogy ne találnám őket elzáráson. Másrészről pedig valami jó is szorult beléjük, ugyanis a házuk kviddics csapatában is benne vannak, ezzel még nagyobbra emelve magukat a család fejének szemében. Én valahol a két véglet között őrlődöm. Kevesebb a gond velem és a kihágásokkal mint a fiúknál, de közel sem vagyok olyan jó kislány mint a húgom. Ez talán annak köszönhető , hogy elképesztően lobbanékony vagyok, de mások szerencséjére könnyen le tudom magam hűteni. Tanulásban egyáltalán sem erőltetem meg magam, csak annyira amennyire szükséges ahhoz, hogy a várakozáson felüli, de minimum az elfogadható mércét megüssem. Az olyan tantárgyak mint a Gyógynövénytan és a Mugliismeret annyira hidegen hagynak, hogy ha tehetem be sem teszem a lábam az órákra. Ellenben a Bájitaltannal és az SVK órákkal. Szerény személyem szerint ez a két tárgy az ami nélkülözhetetlen a Wilian utáni élethez. Csak akkor vagyok hajlandó valami többet befektetni a munkába és a tanulásba, ha abból nekem hasznom származik illetve ami még ennél is fontosabb : ha élvezem. Szerencsémre akadnak hasonszőrű emberek, mint én legtöbbjük aranyvérű, talán a név ártalma...Ők azok akik a baráti társaságomat alkotják, bár nagyon is úgy érzem, hogy a legtöbb kapcsolatom csak az érdekeken alapul és igazából nincs egy vérbeli barátom sem. De ezt aztán valamilyen apróbb megmozdulások a részükről semmissé teszik. Amúgy sem vagyok az a típus aki annyira belebetegedne egy kis magányba. Néha igenis jól esik az embernek, ha egyedül sétálgathat a tóparton, a gondolataiba elmélyedve.
Úgy tűnik igaz a pletyka miszerint Voldemort után, valaki más, talán egy hatalmasabb sötét varázsló vette a kezébe az irányítást. Ezek szerint készülődik valami. Sikítozó emberek rohannak ki az épületből, bentről valami füst száll kifele. Csak egy pillanatra veszem le a tekintetem a férfiról , hogy a muglik felé pillantsak. A szemem sarkából látom ahogy megmozdul és sietős léptekkel elindul egy mellékutca felé. Több sem kell nekem, elfelejtve hogy kire is várok és mit is csinálok itt utána eredek. A kezemben a már majdnem üres üveggel futok a mellékutca felé, de amikor odaérek csak a sötétséget látom Őt már nem.
- Kíváncsiak vagyunk ? - A hangra összerezzenek és gyorsan megfordulok. Centiméteres közelségben találom magam a férfival akinek ilyen közelről még jobban vakító kék a szeme. A szívverésem százszorosára gyorsul, de inkább az izgalom mintsem a félelem miatt. A szavak a torkomon akadnak és tehetetlenül hagyom, hogy nekinyomjon a falnak és a pálcáját rám szegezze. Érdekes módon nem félek.
- Most mit csináljak veled? - dünnyögi és a leheletét érzem a számon. Édes és elképesztően megőrjít a legpiszkosabb fantáziaképek öntik el az agyamat.
- Talán csókolj meg - mondom neki, a tekintetem a szája és a szeme közt váltakozik. Látom, hogy minden válaszra számított csak erre nem. De nem adok neki időt semmilyen válaszadásra, inkább cselekszem és megcsókolom. Komolyan mondom, nem vagyok én mindig ilyen csak ha részeg vagyok. Legalább is remélem, hogy mindezt csak az alkohol miatt csinálom, mert ha nem akkor magam vonulok be a Szent Mungóba. Fogalmam sincs mennyi ideig csókolom, de nem érzek ellenállást inkább meglepődést majd beletörődést. Amikor elválnak ajkaink valami furcsa villanást látok a szemeiben. De mielőtt rákérdezhetnék, hallom a varázsige elejét..
- Exmem...


A szemem riadtan pattan fel és ezzel a lendülettel fel is kelek, beverve a fejemet az ágy fölötti könyvespolcba. Szitkozódva dörzsölöm a homlokomat és megrázom a fejem. Ezzel teljes mértékben kiszakítom magam az előbbi világból, ami nagyon is életszerűnek hatott. Nem először álmodok arról, hogy az a régi ünneplésem Dannel így alakul és nem hoppanálok el onnan, mielőtt kigyulladna a kocsma. Ezek az álmok...



Egyéb: allergiás a macskaszőrre

Elfogadva!